Egy korábbi levélben már volt szó az érthetetlen apró késésekről a Keleti-Hatvan vonatszakaszon (Anomáliák a Keleti-Hatvan vonatjáratokon). A következő levél írója ugyanerről a szakaszról ír, csak annyi különbséggel, hogy most nem apró késés történt. Tájékoztatás nélkül, teljesen érthetetlen okokból késik a vonat 40 percet. A képek alapján Gödöllőn káosz uralkodott. A korábbi levél kapcsán kérdeztük a MÁV-ot de nem érkezett válasz, a mostani levelet is továbbítjuk.

Sziasztok!

Előre is elnézést kérek az ingerült levelemért. Mivel már olvastam nálatok a Keleti-Hatvan vonatjáratról, így megírom ma mi is történt velem

2013.06.05-én reggel munkába indultam a Keletiből 06:35-kor induló járattal. AZ időjárás szép, nincs semmilyen ok arra, hogy a vonat késsen, így egészen Gödöllő Állami telepekig rendben eljut a vonat ahol is megtorpan. Rendben, szokott ilyen lenni –gondoltam- és innentől elkezdődik a várás. Az idő ellenem dolgozik mivel nekem be kell érnem a munkába (bár láthatóan a MÁV-ot ez nem érdekli).

Gödöllő előtt érthetetlen okok miatt várunk, várunk és csak várunk, mindenfajta utastájékoztatás nélkül. 40! azaz negyven perc  érthetetlen várakozást követően végre elindult a vonat. A munkából érhető okok miatt elkéstem.

Panaszt szeretnék tenni, mivel ez már nem az első eset!

- Időjárás és egyéb körülmény nem befolyásolta a közlekedést

- Nem volt semmilyen tájékoztatás, így a munkáltatómat sem tudtam értesíteni még is mikorra tudok beérni

30 percen át semmilyen közlekedés nem történt az adott szakaszon, elaludtak a szervezők?

Szerencsére egyik ismerősömet (aki gépközelben volt) felhívtam, így a levelem mellé csatolom a csodálatos mávonline-ból kimentett képeket az esetről.

Kérem a segítségeteket a panasz eljuttatásában a megfelelő emberekhez.

(Szeretném névtelenségem megőrizni)